Várpalota - Szombathely

A Konyvtarut wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Időbeli ütemterv)
11. sor: 11. sor:
A könyvtárúthoz csatlakozók ez alkalommal is lehetőleg gyalog vagy kerékpárral (illetve a körülmények szerint bármely közlekedési eszközzel) mennek az egyik település könyvtárától a következő település könyvtáráig. A zarándokcsapatok az útvonal állomáshelyein (az érintett település könyvtárában) váltják egymást. A csapat a Könyvtárút könyvét viszi magával, melybe a célállomáson beírják a nevüket, s a könyvtár pecsétjével és aláírásával hitelesíti. A fogadó könyvtár valamilyen programmal várja az érkezőket (kiállítás, helytörténeti séta, a település nevezetességeinek bemutatása, helyi előadók kis műsora, az Országos Könyvtári Napok keretében éppen zajló rendezvény, esemény megtekintése stb.).

A zarándokok csapatába az Önhöz közel eső könyvtárban jelentkezhet.
A zarándokok csapatába az Önhöz közel eső könyvtárban jelentkezhet.
21. sor: 20. sor:
*'''2012. október 1. (hétfő)'''

*'''2012. október 1. (hétfő)'''

''Délelőtt:'' '''[[Szindbád Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtár|Várpalota]]''' (Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár) - '''Berhida''' (Kultúrház és Könyvtár)

''Délelőtt:'' '''[[Szindbád Nonprofit Kft. Krúdy Gyula Városi Könyvtár|Várpalota]]''' (Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár) --> '''Berhida''' (Kultúrház és Könyvtár)

''Délután:'' '''Berhida''' (Kultúrház és Könyvtár) - '''Sóly''' (Községi Könyvtár)

''Délután:'' '''Berhida''' (Kultúrház és Könyvtár) --> '''Sóly''' (Községi Könyvtár)
*'''2012. október 2. (kedd)'''

*'''2012. október 2. (kedd)'''

''Délelőtt:'' '''Sóly''' (Községi Könyvtár) -> '''Veszprém''' (Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet)

''Délelőtt:'' '''Sóly''' (Községi Könyvtár) --> '''Veszprém''' (Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet)

''Délután:'' '''Veszprém''' (Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet) -> '''Márkó''' (Községi Könyvtár)

''Délután:'' '''Veszprém''' (Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet) --> '''Márkó''' (Községi Könyvtár)
*'''2012. október 3. (szerda)'''

*'''2012. október 3. (szerda)'''

''Délelőtt:'' '''Márkó''' (Községi Könyvtár) -> '''Szentgál''' (Községi Könyvtár)

''Délelőtt:'' '''Márkó''' (Községi Könyvtár) --> '''Szentgál''' (Községi Könyvtár)

''Délután:'' '''Szentgál''' (Községi Könyvtár) -> '''Ajka''' (Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ)

''Délután:'' '''Szentgál''' (Községi Könyvtár) --> '''Ajka''' (Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ)
*'''2012. október 4. (csütörtök)'''

*'''2012. október 4. (csütörtök)'''

''Délelőtt:'' '''Ajka''' (Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ) -> '''Magyarpolány''' (Községi Könyvtár)

''Délelőtt:'' '''Ajka''' (Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ) --> '''Magyarpolány''' (Községi Könyvtár)

''Délután:'' '''Magyarpolány''' (Községi Könyvtár) -> '''Devecser''' (Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Központ)

''Délután:'' '''Magyarpolány''' (Községi Könyvtár) --> '''Devecser''' (Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Központ)
*'''2012. október 5. (péntek)'''

*'''2012. október 5. (péntek)'''

''Délelőtt:'' '''Devecser''' (Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Központ) -> '''Kolontár''' (Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár)

''Délelőtt:'' '''Devecser''' (Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Központ) --> '''Kolontár''' (Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár)

''Délután:'' '''Kolontár''' (Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár) -> '''Noszlop''' (Községi Könyvtár)

''Délután:'' '''Kolontár''' (Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár) --> '''Noszlop''' (Községi Könyvtár)
*'''2012. október 6. (szombat)'''

*'''2012. október 6. (szombat)'''

''Délelőtt:'' '''Noszlop''' (Községi Könyvtár) -> '''Pápa''' (Jókai Mór Városi Könyvtár)

''Délelőtt:'' '''Noszlop''' (Községi Könyvtár) --> '''Pápa''' (Jókai Mór Városi Könyvtár)

''Délután:'' '''Pápa''' (Jókai Mór Városi Könyvtár) -> '''Celldömölk''' (Kemenesalja Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtára)

''Délután:'' '''Pápa''' (Jókai Mór Városi Könyvtár) --> '''Celldömölk''' (Kemenesalja Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtára)
*'''2012. október 7. (vasárnap)'''

*'''2012. október 7. (vasárnap)'''

''Délelőtt:'' '''Celldömölk''' (Kemenesalja Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtára) -> '''Sárvár''' (Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár)

''Délelőtt:'' '''Celldömölk''' (Kemenesalja Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtára) --> '''Sárvár''' (Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár)

''Délután:'' '''Sárvár''' (Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár) -> '''[[Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár|Szombathely]]''' (Berzsenyi Dániel Könyvtár)

''Délután:'' '''Sárvár''' (Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár) --> '''[[Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár|Szombathely]]''' (Berzsenyi Dániel Könyvtár)
Részletes információkat az indulásokról és érkezésekről, valamint a könyvtárak helyi programjairól hamarosan teszünk közzé. A zarándoklat idején a Könyvtárút honlapján, a Facebookon és a Twitteren folyamatosan elérhetők lesznek a legfrissebb információk.

== A részt vevő könyvtárak bemutatása ==
== A részt vevő könyvtárak bemutatása ==

*'''[[Szindbád Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtár|Krúdy Gyula Városi Könyvtár]]''' (Várpalota)

*'''[[Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár|Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár]]''' (Szombathely)
68. sor: 70. sor:
== Lásd még ==
== Lásd még ==

*[[Könyvtárút]]
*[[Könyvtárút]]
*[[A Könyvtárút könyve]]
*[[A Könyvtárút könyve]]

A lap 2012. szeptember 14., 12:53-kori változata

Tartalomjegyzék

III. Könyvtárút

Hamarosan ismét vándorbotot fogunk, s az ősz folyamán, az Országos Könyvtári Napok idején továbbvisszük a Könyvtárút vándorkönyvét a tavalyi Könyvtárút végállomásáról, a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtárból a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtárba.

2012. október 1-7-e között 15 könyvtár látja vendégül az utazókat Várpalotától Szombathelyig.

Útvonal

Várpalota – Berhida – Sóly – Veszprém – Márkó – Szentgál – Ajka – Magyarpolány – Devecser – Kolontár – Noszlop – Pápa – Celldömölk – Sárvár – Szombathely

A könyvtárúthoz csatlakozók ez alkalommal is lehetőleg gyalog vagy kerékpárral (illetve a körülmények szerint bármely közlekedési eszközzel) mennek az egyik település könyvtárától a következő település könyvtáráig. A zarándokcsapatok az útvonal állomáshelyein (az érintett település könyvtárában) váltják egymást. A csapat a Könyvtárút könyvét viszi magával, melybe a célállomáson beírják a nevüket, s a könyvtár pecsétjével és aláírásával hitelesíti. A fogadó könyvtár valamilyen programmal várja az érkezőket (kiállítás, helytörténeti séta, a település nevezetességeinek bemutatása, helyi előadók kis műsora, az Országos Könyvtári Napok keretében éppen zajló rendezvény, esemény megtekintése stb.).

A zarándokok csapatába az Önhöz közel eső könyvtárban jelentkezhet.

Csatlakozzon hozzánk Ön is, ismerje meg jobban a környezetében levő vagy a távolabbi könyvtárakat, és fedezze fel a bennük rejlő értékeket, hogy milyen változatos lehetőségeket kínálnak a tanulásra, tájékozódásra, a szabadidő tartalmas eltöltésére.

Időbeli ütemterv

• 2012. október 1. (hétfő)

Délelőtt: Várpalota (Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár) --> Berhida (Kultúrház és Könyvtár)
Délután: Berhida (Kultúrház és Könyvtár) --> Sóly (Községi Könyvtár)

• 2012. október 2. (kedd)

Délelőtt: Sóly (Községi Könyvtár) --> Veszprém (Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet)
Délután: Veszprém (Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet) --> Márkó (Községi Könyvtár)

• 2012. október 3. (szerda)

Délelőtt: Márkó (Községi Könyvtár) --> Szentgál (Községi Könyvtár)
Délután: Szentgál (Községi Könyvtár) --> Ajka (Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ)

• 2012. október 4. (csütörtök)

Délelőtt: Ajka (Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ) --> Magyarpolány (Községi Könyvtár)
Délután: Magyarpolány (Községi Könyvtár) --> Devecser (Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Központ)

• 2012. október 5. (péntek)

Délelőtt: Devecser (Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Központ) --> Kolontár (Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár)
Délután: Kolontár (Táncsics Mihály Általános Iskola és Könyvtár) --> Noszlop (Községi Könyvtár)

• 2012. október 6. (szombat)

Délelőtt: Noszlop (Községi Könyvtár) --> Pápa (Jókai Mór Városi Könyvtár)
Délután: Pápa (Jókai Mór Városi Könyvtár) --> Celldömölk (Kemenesalja Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtára)

• 2012. október 7. (vasárnap)

Délelőtt: Celldömölk (Kemenesalja Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtára) --> Sárvár (Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár)
Délután: Sárvár (Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár) --> Szombathely (Berzsenyi Dániel Könyvtár)

Részletes információkat az indulásokról és érkezésekről, valamint a könyvtárak helyi programjairól hamarosan teszünk közzé. A zarándoklat idején a Könyvtárút honlapján, a Facebookon és a Twitteren folyamatosan elérhetők lesznek a legfrissebb információk.

A részt vevő könyvtárak bemutatása

Segédanyagok

Lásd még

Személyes eszközök