Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár

A Konyvtarut wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Csandi (vitalap | szerkesztései) 2010. szeptember 27., 06:32-kor történt szerkesztése után volt.

A Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár elődje az 1874-ben alapított ún. Szeged Városi Közkönyvtár, mely a város első nyilvános könyvtára volt.
A várost sújtó 1879-es árvíz elpusztította a könyvtár anyagát is, ám hazai és nemzetközi összefogással hamarosan megkezdődött Szeged újjáépítése.
A könyvtár nélkül maradt városnak 1880-ban Somogyi Károly esztergomi kanonok tett oklevélben is felajánlást, melyben Szegednek ajándékozta magánkönyvtárát. A könyvtár az értékes gyűjtemény arányosan kicsinyített változatával, a Somogyi Károly Emlékkönyvtár berendezésével és gondozásával állított emléket alapítójának. Az Emlékkönyvtár a könyvtár eredeti könyvállványaival és kiemelkedő értékű, muzeális könyveivel nem más, mint „élő múzeum”.
A Somogyi-könyvtárat 1883. október 16-án nyitotta meg Ferenc József császár az egykori főreáliskolában (ma az egyetem Dugonics téri épülete).
Ideiglenes elhelyezések után kétszer kapott új otthont a könyvtár: 1897-1984-ig a Közművelődési palotában működött, majd 1984-ben nyitotta meg kapuit jelenlegi helyén, a Dóm téri „üvegpalotában”.
Szintenként más-más funkciójú terek szolgálják a látogatói igényeket: adminisztrációs pont - gyermekkönyvtár, művészeti könyvtár - aktuális folyóiratok, felnőtt kölcsönzés, helyben használat, raktári kérések teljesítése, kutató hely - különgyűjtemények.
A Somogyi-könyvtár 1973 óta megyei könyvtári feladatokat lát el, és 1998 óta a Corvina elektronikus rendszert használja.
Gyűjteménye értékének alapján tudományos minősítéssel rendelkezik.

Tartalomjegyzék

Honlap, blogok

Somogyi-könyvtár
SzörFőző
Ünnepi Könyvhét

Különgyűjtemények

Az alapítványi gyűjtemény
Helyismereti gyűjtemény
Vasváry-gyűjtemény
Eszperantó-gyűjtemény

Digitális könyvtár

Blazovich László: Szeged rövid története
Grünn-kiadványok címlapjai
Hilf László: A szegedi iparosság története
Reizner János: Szeged története
Sándor János: A szegedi színjátszás története
A Somogyi-könyvtár 100 éve
Szegedi bűnkrónika
Szmollény Nándor: A szegedi magyar nemzeti szinészet százéves története
Tóth Attila: Emléktáblák Szegeden
Vasváry Collection Newsletter

Hasznos tudnivalók kulturális zarándokoknak

Szeged hivatalos honlapja
Szegedi utazási információk. Szállás - Program - Közlekedés - Gasztronómia - Szolgáltatás - Vásárlás
Programajánló naptár
15. Őszi Kulturális Fesztivál
Minden, ami Szegeddel kapcsolatos
Kempingek Szegeden
Sziksósfürdői Strand-kemping
Újszegedi Kemping és Szabadstrand
Belvárosi gyorsétterem a Somogyi-könyvtár könyvtár épületében
További éttermek a városban (térképpel)
Színház
Mozi
A szegedi Dóm
Múzeum
Regionális Összművészeti Központ
A város kulturális hírei, intézményei, rendezvényei

Panorámaképek a Somogyi-könyvtárból

Panorámakép az Emlékkönyvtárról
A Dóm tér a Somogyi-könyvtár tetejéről
A könyvtár előcsarnoka
Múzeumok éjszakája a Somogyi-könyvtárban
A Somogyi-könyvtár raktára

Képgaléria

Programok
Képeslapok

Kapcsolódó irodalom

Személyes eszközök