Solymár Imre Városi Könyvtár

A Konyvtarut wikiből

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bokonyvt (vitalap | szerkesztései) 2010. szeptember 23., 13:04-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ←Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)

Tartalomjegyzék

Az intézményről

Bonyhádon 1953 januárjában létesült a járási közművelődési könyvtár. Ekkor még egy fővel és igen kevés állománnyal rendelkezett. Jelentős minőségi változást jelentett az 1968-as év, amikor a könyvtár a szűkös, sötét helyéről a Perczel - kastélyba költözött. A Művelődési Ház és a Zeneiskola is ebben az épületben kapott helyet. Megnövekedett a könyvtárosok száma, a könyvtár alapterülete pedig az előzőnek a többszörösére nőtt. Újabb jelentős változás következett be 1984-ben, amikor a kastély teljes egészében a könyvtáré lett. A szépen felújított épületben a gyermekkönyvtár, a zeneműtár és a felnőtt könyvtár elkülönülten került kialakításra. A könyvtár jelenleg is ebben az épületben működik. Kilenc munkatársból, nyolc fő szakalkalmazott és egy fő technikai dolgozó látja el a feladatát, heti 44 órás kölcsönzési idővel, hétfőtől - szombatig. Jelenleg több mint 80 ezer dokumentummal rendelkezik a könyvtár, közel 100 periodikával.

Részlegeink:

  • Felnőtt részleg
  • Gyermek részleg
  • Médiatár
  • Helytörténeti kutatószoba

Érdekességek, látnivalók az intézményben

Bokor Vilmos, bonyhádi születésű festőművész kiállítása, a Múzeumi Tanösvény része.

Információk zarándokoknak

Szállás: előzetes bejelentkezés alapján a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kollégiumában.

Külső hivatkozások

Személyes eszközök