Pécs - Várpalota

A Konyvtarut wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Fényképek a II. Könyvtárút eseményeiről)
(Az útvonal állomásai)
11. sor: 11. sor:
A könyvtár falai közül kilépve és a környezetünkben élő felnőtt- és gyermekolvasókból, civil szervezetek tagjaiból verbuvált könyvtárbarátok kis csapatát magunk köré gyűjtve haladt a staféta, amely lehetőséget nyújtott az adott települést vonzóvá tevő látnivalók, természeti és kulturális értékek, valamint könyvtárfejlesztések eredményeinek bemutatására (az útvonalba eső több megszépült községi szolgáltatóhellyel, városi könyvtárral ismerkedhettek meg a szomszéd "várból" érkezők), s hozzájárult ahhoz, hogy a környezetünkben élő emberek élményszerűen, saját tapasztalataik által is felfedezhessék: a könyvtárak minden élethelyzetben nyújtanak hasznos információkat, s mindezek mellett kellemes helyet a kikapcsolódásra, a szellemi "töltekezésre" - falaik között és a virtuális térbe kisugározva egyaránt.  

-
Nagyon fontos eredménynek tartjuk, hogy a Könyvtárút vándorait fogadó könyvtárak által szervezett családias, meghitt hangulatú program (a településhez kapcsolódó irodalmi, helytörténeti tájékoztató, kiállítás, kisebb műsor stb.) mindenütt a helyi közösség összefogásával valósult meg.
+
Nagyon fontos eredménynek tartjuk, hogy a Könyvtárút vándorait fogadó könyvtárak által szervezett családias, meghitt hangulatú programok (a településhez kapcsolódó irodalmi, helytörténeti tájékoztató, kiállítás, kisebb műsor stb.) mindenütt a helyi közösség összefogásával valósultak meg.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik fogták a vándorbotot, s velünk tartottak az út egy szakaszán. Találkozzunk 2012-ben is!

== Időbeli ütemterv ==
== Időbeli ütemterv ==

A lap 2011. november 1., 20:06-kori változata

Az Országos Könyvtári Napok keretében 2011. október 3-9-e között lezajlott II. Könyvtárút résztvevői a pécsi Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárból a várpalotai Szindbád Nonprofit Kft. - Krúdy Gyula Városi Könyvtárba vitték el a Könyvtárút könyvét. A kulturális zarándoklat 14 könyvtár összefogásán alapult, s a Mecsek vadregényes tájairól elindulva - vendégszerető városi és községi könyvtárakban megfordulva - végül megérkezett a Bakony lábához, Várpalotára.

Tartalomjegyzék

Az útvonal állomásai

Pécs (Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár) - Mánfa (Mánfai Teleház és Könyvtár) - Sásd (Sásdi ÁMK Városi Könyvtára és Művelődési Központja) - Dombóvár (Városi Könyvtár) - Kocsola (Községi Könyvtár) - Nagykónyi (Községi Könyvtár) - Tamási (Könnyü László Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény) - Iregszemcse - (Községi Könyvtár) - Som (Községi Könyvtár) - Balatonvilágos (Községi Könyvtár) - Balatonkenese (Közművelődési Intézmény és Könyvtár) - Papkeszi (Községi Könyvtár) - Pétfürdő (Közösségi Ház és Könyvtár) - Várpalota (Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár)

A könyvtárúthoz csatlakozók gyalog vagy kerékpárral (rossz idő vagy idősek részvétele esetén gépkocsival) mentek az egyik település könyvtárától a következő település könyvtáráig. A zarándokcsapatok az útvonal állomáshelyein (az érintett település könyvtárában) váltották egymást. A csapat a Könyvtárút könyvét vitte magával, melybe a célállomáson beírták a nevüket, s azt a könyvtár pecsétjével és aláírásával hitelesítette.

A könyvtár falai közül kilépve és a környezetünkben élő felnőtt- és gyermekolvasókból, civil szervezetek tagjaiból verbuvált könyvtárbarátok kis csapatát magunk köré gyűjtve haladt a staféta, amely lehetőséget nyújtott az adott települést vonzóvá tevő látnivalók, természeti és kulturális értékek, valamint könyvtárfejlesztések eredményeinek bemutatására (az útvonalba eső több megszépült községi szolgáltatóhellyel, városi könyvtárral ismerkedhettek meg a szomszéd "várból" érkezők), s hozzájárult ahhoz, hogy a környezetünkben élő emberek élményszerűen, saját tapasztalataik által is felfedezhessék: a könyvtárak minden élethelyzetben nyújtanak hasznos információkat, s mindezek mellett kellemes helyet a kikapcsolódásra, a szellemi "töltekezésre" - falaik között és a virtuális térbe kisugározva egyaránt.

Nagyon fontos eredménynek tartjuk, hogy a Könyvtárút vándorait fogadó könyvtárak által szervezett családias, meghitt hangulatú programok (a településhez kapcsolódó irodalmi, helytörténeti tájékoztató, kiállítás, kisebb műsor stb.) mindenütt a helyi közösség összefogásával valósultak meg.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik fogták a vándorbotot, s velünk tartottak az út egy szakaszán. Találkozzunk 2012-ben is!

Időbeli ütemterv

2011. október 3. (hétfő) (összesen: 42,5 km)
PécsMánfa (12,5 km)
MánfaSásd (16 km)
SásdDombóvár (14 km)

2011. október 4. (kedd) (összesen: 33,5 km)
DombóvárKocsola (Községi Könyvtár) (16 km)
KocsolaNagykónyi (9 km)
NagykónyiTamási (8,5 km)

2011. október 5. (szerda) (összesen: 25 km)
Tamási - Iregszemcse (11 km)
IregszemcseSom (14 km)

2011. október 6. (csütörtök) (összesen: 32 km)
SomBalatonvilágos (23 km)
BalatonvilágosBalatonkenese (9 km)

2011. október 7. (péntek) (összesen: 18,5 km)
BalatonkenesePapkeszi (7 km)
PapkesziPétfürdő (Közösségi Ház és Könyvtár) (11,5 km)

2011. október 9. (vasárnap) (összesen: 5 km)
Pétfürdő (Közösségi Ház és Könyvtár) – Várpalota (5 km)
és a Pécsről, Békéscsabáról érkező vendégek fogadása

A II. Könyvtárút részletes programja

A részt vevő könyvtárak bemutatása

Segédanyagok

Lásd még

Videók a II. Könyvtárút eseményeiről

  • Indul a II. Könyvtárút a pécsi Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtárból a mánfai Teleház és Könyvtárba

  • II. Könyvtárút - érkezés Mánfára

Fényképek a II. Könyvtárút eseményeiről

Híradások, cikkek

A II. Könyvtárút résztvevőinek élménybeszámolói

Személyes eszközök