Justh Zsigmond Városi Könyvtár

A Konyvtarut wikiből

(Változatok közti eltérés)

A lap 2010. szeptember 9., 08:57-kori változata

Tartalomjegyzék

A könyvtár története

Orosházán 1945. december 29-én ünnepélyes keretek között zajlott le a várossá alakulási közgyűlés, és a belügyminiszter döntése alapján 1946. január elsején kapta meg Orosháza a városi rangot.

Nem sokkal túl a várossá alakulás harmadik évfordulóján, 1949. június 12-én avatta fel Ortutay Gyula az orosházi Városi Könyvtárat a volt Polgári Kör könyvtártermében. A könyvgyűjtemény alapját a Polgári Kör anyaga, majd a Békés Megyei Körzeti Könyvtártól kapott könyvek képezték. Az olvasóközönség előtt 1949. július harmadikán nyitotta meg kapuját a város bibliotékája, ahol két lelkes tiszteletdíjas könyvtáros minden csütörtökön és vasárnap délután várta az olvasókat.

1952. november 7-én egy minisztertanácsi határozat alapján megszüntették a Városi Könyvtárat és létrehozták a Járási-Városi Könyvtárat, amely feladatául kapta a járás területén működő könyvtárak szakmai irányítását és dokumentumokkal való ellátását, 1959-ig a járás községeiben működő tizenhárom letéti könyvtár állományát gyarapította.

Az új könyvtár az Előd utca 3. szám alatt, 2500 kötettel kezdett működni. A meglévő kötetek mind tartalmilag, mind fizikailag meglehetősen rossz állapotúak voltak, sok elavult és rongálódott kötet volt közöttük. A klasszikus szépirodalom és a gyermekkönyvek száma elenyésző volt. Még így is meglehetősen zsúfolt volt a könyvtár, kevés volt a könyvek tárolására alkalmas polc és szekrény. A szabadpolcos kölcsönzésre a hatvanas évek elején tért át a könyvtár.

Az 1978-as esztendő ismét a könyvek dobozolását és a költözést hozta, mert ekkor kapta meg az intézmény az Előd utca 15. szám alatti és a mellette lévő magánházat. A raktár egy Könd utcai magánházban volt. A felnőtt- és a gyermekolvasók számára a két különálló magánházban helyezték el a könyvgyűjteményt.

Alig szokták meg a könyvtárosok és olvasók ezt a helyet, mert 1984 januárjában újra csomagolhatták az ekkora már több tízezerre rúgó könyvállományt, hiszen mai helyén, a Dózsa György út 7. szám alatt a volt Járási Hivatal épületében rendezkedhetett be a könyvtár.

A könyvtár alapításának 50. évfordulóját ünnepelték az orosházi olvasók, egykori és mai könyvtárosok 1999 júniusában. Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton felelevenedett a múlt, amikor 50 évvel ezelőtt pár ezer kötettel, egy szobában alakult meg a könyvtár. A jelenben csak eszköztára változott meg, feladata ugyanaz maradt – meghatározó szellemi erőt képviselni.

Az 1999-es őszi nyitott könyvtári héten ismét ünnepi esemény jött el a könyvtár életében: felvette Justh Zsigmond író, művelődés-pártoló nevét, aki a parasztszínház létrehozásával saját környezete irodalmi élményét, műveltségét alakította.

A könyvtár 2007 decemberében újra költözött: a Dózsa György utcai épületből a Kossuth utcára, a Petőfi Művelődési Központ első emeletére.

Az évek hosszú során maga a könyvtáros szakma is szinte viharos sebességgel alakult, formálódott. A hajdani könyvtárakban polcokra állították a könyveket, a tudáskincs őrzőit és várták az olvasókat. Mára őrzőkből közvetítők lettünk, egy információs társadalom hullámverésében kell navigálnunk. A könyvtárosok a könyvtár sajátos eszköztárával, állományával, módszereivel és kultúrájával várják Önt, jöjjön el hozzánk, ismerje meg a Justh Zsigmond Városi Könyvtárat!


Információk zarándokoknak

· A könyvtár nyitva tartási rendje · A könyvtár rendezvénynaptára · Helyi autóbusz menetrend és vonaltérkép · Szálláshelyek Orosházán · Elérhetőségek


Legközelebbi:

· Étterem helyben (Petőfi Művelődési Központ épületében) - Center étterem és pizzéria · Élelmiszerbolt kb. 170 m-re · Nevezetességek, látnivalók - Szántó Kovács János Területi Múzeum, Gyopárosfürdő · Kórház - Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza


Érdekesség

· 2008 március 25-én indult olvasásnépszerűsítési játékunk a Veszíts el egy könyvet!


Külső hivatkozások


== Irodalomjegyzék ==


· A Justh Zsigmond Városi Könyvtár sajtója · A Veszíts el egy könyvet! sajtója

Személyes eszközök