Békéscsaba

A Konyvtarut wikiből

(Változatok közti eltérés)
(Épített örökség)
(Épített örökség)
142. sor: 142. sor:
-
Hotel Fiume
+
'''Hotel Fiume'''
 +
A 19. század végén épült neoklasszicista épületeggyüttest Sztraka Ernő tervezte. Nevét a városon átmenő Nagyvárad-Fiume vasútvonal végállomásáról kapta. Története a 18. századig nyúlik vissza, a helyén már akkor ált egy először urasági, majd községi vendégfogadó. Éttermében neves zenészdinasztiák játszották szerzeményeiket. Érdekessége, hogy a mellette épült Vigadóval (Jókai Színház) az emeleten közvetlen összeköttetésben áll, vendégei az utcára lépést mellőzve mehettek a színházba.
-
'''Városháza'''
+
 
 +
''Városháza'''
A város szívében áll a késő romantikus és kora eklektikus stílusban épült Városháza. A Szent István tér felőli homlokzatát Ybl Miklós tervezte. Érdekessége, hogy az eredetileg U alakú udvara az idők során három udvarrá alakult át. A város zajától védett középső udvara ad otthont a [http://varoshaziestek.hu/index.php Városházi Esték programsorozatnak], ahol nyaranta kiváló zenei és színművészeti programok várják az érdeklődőket.
A város szívében áll a késő romantikus és kora eklektikus stílusban épült Városháza. A Szent István tér felőli homlokzatát Ybl Miklós tervezte. Érdekessége, hogy az eredetileg U alakú udvara az idők során három udvarrá alakult át. A város zajától védett középső udvara ad otthont a [http://varoshaziestek.hu/index.php Városházi Esték programsorozatnak], ahol nyaranta kiváló zenei és színművészeti programok várják az érdeklődőket.

A lap 2010. október 1., 13:29-kori változata

Tartalomjegyzék

Várostörténet

Látnivalók

Múzeum/galéria

Gabonamúzeum

Az alföldi malomiparból mára nem sok maradt. Ez a létesítmény a vidéki paraszti kultúra bemutatására vállalkozik. Épületeit a környékről hozták ide.

Weboldalán további ismereteket találhatunk.

A TKM füzetek idevonatkozó kötete.


Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria

A hazánkból eltávozott Jankay Tibor festőművész hagyatékából létrejött galéria helyet ad a névadó állandó tárlatának, valamint a havonta megújuló kortárs tárlatoknak. Nem elhanyagolható azonban, hogy itt kapott helyet a Kolozsváry-Tevan családok művészeinek kamaratárlata, valamint a délalföld egyedülálló törzsi gyűjteménye is.

További információk a galéria weboldalán.


Meseház

Schéner Mihály képzőművész alapította, 1988-ban nyitotta meg kapuját, ahol a mester alkotásai láthatók. Két régi parasztház felújításával jött létre az intézmény. A Meseház otthont ad kiállításoknak, művésztelepeknek, koncerteknek, a Békési Úti Közösségi Házak részeként üzemel.

A TKM füzetekben megjelent bővebb ismertető


Munkácsy Mihály Emlékház

Az Omaszta család kúriája, melyben a festő gyermekkorát töltötte. Egész évben színes programok várják az idelátogatókat. Állandó kiállításán vidéki nemesi kúriát lehet megtekinteni.

Honlapján részletesebb ismertető található.


Munkácsy Mihály Múzeum

A város és a megye legnagyobb muzeális intézménye. Nevét a híres alkotóról kapta. A Békéscsabai Múzeumi Egyesület alapította, épületét 1914-ben építették. Állandó és időszaki kiállítások várják az érdeklődőket.

Tovább részleteket az intézmény honlapjáról tudhatunk meg.


Szlovák Nemzetiségi Tájház

1865-ben emelt épületben alakította ki a város a helyi népi kultúra bemutatását szolgáló múzeumot. A link alatt látható képen, egy szobabelső található.

Bővebb információk itt.


Színház/mozi/szórakozás

Békés Megyei Jókai Színház

A békéscsabai vigardát közadakozásból építették 1879-ben. A színházban évről-évre híres művészek előadását csodálhatják meg az idejárók. 1954-ben kapta nevét, valamint ekkortól van állandó társulata.

A színház honlapján olvashatunk az aktuális műsorról, történetéről és sok más érdekességről.


Center Mozi

A helyi "multiplex" mozi 4 teremmel üzemel.

Műrsora kattintás után olvasható.


Póstelek, Autósmozi

Békéscsabától nem messze található, a Weinkheim kastély romja mellett, festői környezetben.

Információk itt.


Sportcsarnok

Egyéb kulturális intézmények

Békés Megyei Tudásház és Könyvtár


Békéscsabai Kulturális Központ A város művelődési háza valamikor úttörőházként kezdte pályafutását. A 90-es évektől az összes korosztály számára szervez programokat. Koncertek, kiállítások sokaságát nyújta a látogatóknak.

Honlapján informálódhatunk a legújabb eseményekről.


Ibsen Ház A Norvég Alap és a megyei önkormányzat támogatásával létrejött a város legújabb multikulturális közösségi színtere. A valamikori Tevan nyomdából kialakított épületben helyet kapott étterem, cukrászda, bábszínház, szimfonikus zenekar és rengeteg más szolgáltatás.

Részletesebb információkat a ház internetes felületén olvashatunk.

Szlovák kultúrház


Pihenés/természeti értékek

Árpád fürdő

A fürdőt 1922-ben építették, az Árpád liget szomszédságába. 2002-2003-ban felújították. Szép környezetben várja, külső, belső medencéivel a látogatókat. Télen befedik az úszómedencét, így az akkor is használható. A fürdő területén egészség központ működik.

A kapcsolódó oldalon részletesebben megismerkedhetünk a szolgáltatásaival.


Póstelek kastélypark A valamikori Wenckheim kastély parkjából remek kirándulóhelyet alakítottak ki. Az idelátogató megtekintheti a szomorú sorsú kastély maradványait, barangolhat a kissé elvadult parkjában, a kialakított szalonnasütőnél és büfénél étkezhet, autósmozizhat, valamint még egy kempingben is eltöltheti idejét.

Az üzemeltető weblapján bővebb információkat találhatunk.


Bandikafa

A növény egy régi történetről kapta a nevét. Valamikor egy Wenckheim András nevezetű kisgyerek leesett a fáról, aki túlélte az esést ugyan, de mogzássérültként volt kénytelen tovább folytatni életét. Népszerű kirándulóhely, Békéscsabától nem messze az élővízcsatorna partján található. Nem messze tőle található egy másik öreg fa is, melyet szintén érdemes meglátogatni.

GPS adatok és bővebb leírás a kapcsolódó linken.


Körösökvölgye látogatóközpont - Erzsébetliget

Épített örökség

Evangélikus templomok

Békéscsaba központjába helyezkedik el egymással szemben a két templom és a hozzájuk tartozó kiegészítő intézmények. A kisebbik épület léte Tessedik Sámuelnek köszönhető, aki hosszas bürokratikus küzdelmek árán építette meg azt 1745-ben. Először tornyot nem kapott, azt csak később engedte az akkori hatalom hozzátoldani. Az érdekessége, hogy tűzfigyelő hely van benne, melyben búbos kemence is található. A tornyot körerkély övezi. Késő barokk formáját 1783-ban kapta, kereszt alapú hajóját 1859-ben romatizálták. Ebből az időből való a belső berendezése. Mellette az 1856-ban épült klasszicista épület, a lelkészlak található. A kis templom hamarosan szűknek bizonyult, ezért néhány évtized múltán az egyház az utca szemben lévő oldalán felépítette Közép-Európa legnagyobb evangélikus templomát. Tornya 70m magasan emelkedik ki a város házai közül. 1807-1824 között készült, copf és empire stíluselemek felhasználásával. Tervezői egy kiválló akusztikájú, hangversenyek rendezésére alkalmas 2900 ülőhellyel büszkélkedő templombelsőt hoztak létre.


Katolikus templom


István malom


Diáktanya


Hotel Fiume

A 19. század végén épült neoklasszicista épületeggyüttest Sztraka Ernő tervezte. Nevét a városon átmenő Nagyvárad-Fiume vasútvonal végállomásáról kapta. Története a 18. századig nyúlik vissza, a helyén már akkor ált egy először urasági, majd községi vendégfogadó. Éttermében neves zenészdinasztiák játszották szerzeményeiket. Érdekessége, hogy a mellette épült Vigadóval (Jókai Színház) az emeleten közvetlen összeköttetésben áll, vendégei az utcára lépést mellőzve mehettek a színházba.


Városháza'

A város szívében áll a késő romantikus és kora eklektikus stílusban épült Városháza. A Szent István tér felőli homlokzatát Ybl Miklós tervezte. Érdekessége, hogy az eredetileg U alakú udvara az idők során három udvarrá alakult át. A város zajától védett középső udvara ad otthont a Városházi Esték programsorozatnak, ahol nyaranta kiváló zenei és színművészeti programok várják az érdeklődőket.

Személyes eszközök